Csáó, csau!

Végre egy olyan reggel, amikor tényleg arra ébredtem, hogy hasamra süt a nap. Már tegnap este tudtam, hogy bundáskenyér lesz reggelire, ugyanis a kenyér csöppet szikkadt volt már. A bundikenyér kicsit megpirult, hogy szépen fogalmazzak, de hát van ilyen, a legjobb szakácsnőkkel is megesik:D Hála Istennek Andris szereti a kicsit odakapott kaját, szerintem még hálás is volt érte, hogy egész reggel a tegnapi csau színű bőrdzsekin járt az eszem. Nagyon kedves volt, mert a boldogságom, (vagy a békesség érdekében), képes volt velem ma újra felmenni Pestre, és még egyszer elgondolkodni azon, hogy kell-e nekem 2 ugyanolyan fazonú, csak különböző színű bőrzeke...Tehát az elhatározás még nem született meg, csak a kis kósza gondolat, hogy talán mégis szükségem van rá, felpróbálom megint, aztán meglátom mi legyen.
Erről a kis utazásról nagyban hallgattam, hiszen tegnap Bazsi agyára ment a dzsekiről való gondolkodásom, hogy megvegyem, vagy ne vegyem, ráadásul anyával is megbeszéltük, hogy nem kell még egy. (Sajnos nem mindig tudok egyedül dönteni, ezért pár emberkét mindenképpen megkérdezek bizonyos dolgok miatt. A probléma az, hogy anya nem érezte- lehet, hogy túl messze voltunk Tőle- hogy nekem most arra lenne szükségem, hogy velem együtt lelkesedjen, és nem arra, hogy lebeszéljen a dologról.)
Hozzá kell, hogy tegyem, hogy tegnap kétszer voltunk abban a boltban, mert először lebeszéltek, de hazafelé, hogy megnyugodjak, beugrottunk még egyszer...Ekkor a kedves biztonsági őr hölgyecske, 17:50-kor közölte, hogy ők már zárnak, úgyhogy ne menjünk be...(Hozzá kell, hogy tegyem, hogy nem hiszem, hogy pontban 17:50-kor volt záróra, inkább 18:00-kor, és pont elég lett volna 2 perc, hogy megvegyem a kinézett darabot, de ez részletkérdés, meg kukacoskodás. Nem tudhatta az a szegény nő, hogy célirányosan vásárolnék, és nem lézengenék ott órákat.) Szomorkásan, de abban a tudatban jöttem haza, hogy valószínű nem volt megírva, és azt a darabot tényleg nem nekem szánta a sors.
Visszatérve a mai reggelhez, odaértünk, és ott volt...Csak egy darab volt a méretemben, de mégis ott volt. Kicsit még hurcolásztam, felpróbáltam ötször, majd úgy döntöttem, hogy ekkora herce-hurca után az a tuti, ha megveszem:)
Teljesen más stílusúvá teszi az embert, mint a fekete azt hiszem, ráadásul a barna hajam is nagyon szépen kiemeli:D Az egyik rockosabb, a másik kifinomultabb:D
Mindig azt hallgatom, hogy egy kapcsolatért, szerelemért dolgozni kell, és nem mindig egyszerű, de ha fontos, meg kell tenni érte mindent. Hát ez szerelem volt, első látásra, és tényleg mindent bevetettem érte!

UI.: Azt sajnálom egy kicsit, hogy nem örökítettem meg Bazsi és anya arcát, amikor meglátták a délutáni köszöntésen, hogy mi van rajtam...Mókás volt!:D

Életünk napjai

A vizsgák és idegeskedések után, annyira boldogan jöttem haza a busszal Pestről, hogy ilyen felszabadult érzést nagyon régóta nem éreztem már. Arra emlékszem, hogy a Morning show-t hallgattam, és ment egy szám, amit annyiszor elmondtam már Andrisnak is, hogy melyik, és, hogy nem szerettem soha, de akkor olyan jó érzések kavarogtak bennem miatta...Persze most nem jut eszembe véletlen sem, hogy mi volt az.
Azóta maradt a tavaszvárás, meg a hétköznapok, amik néha viccesek és jók, néha depisebbek, néha, meg csak úgy elmennek.
Van, hogy eszek minden félét, van, hogy eltervezem, hogy lefogyok és kínzom magam ezerrel. Mindig az kéne ami nincs, vagy csak volt, de az, ami épp van, az valahogy sehogy sem tetszetős.

Ma azt gondolom tök jó napunk volt...Jó végre a jelenről írni...Ez a nap vásárolgatással telt, azt ugye szeretem, tehát nagy baj nem lehetett:) Voltunk IKEÁZNI, Arénázni, meg nagymamázni is... Érdekes felismerésre tett szert Bazsi, de tulajdonképpen és is...Idősebb embereknél ritkán hall olyat az ember, hogy a nagypapi bogaramnak szólítja a nagymamit, mindenféle gúnyos hangvitel nélkül:) Az ilyet jó látni...Végre egy kis hatásszünet, és jó idő, jó kis hétvége lesz azt hiszem:)
Andris pedig Zsófi-mófinak nevez újabban:D:D Lájkolom!:D

                                                      

Vizsgasokk

Az első "különélős" vizsgaidőszakom egész jól sikeredett, bár az elején erre nem tettem volna fel egy fillért sem.
Karácsony után rögtön belevetettem magam a tanulásba, bár semmi kedvem nem volt hozzá. Az első héten, amikorra szépen összeírogattam, hogy melyik nap mit próbálok meg átnézni, egy tárggyal sikerült összesen úgy, ahogy végeznem, és ezek után, igencsak kétségbe estem. Mi lesz a többivel?! Ezen kívül az járt az eszemben, hogy tavaly ilyenkor, amikor igaz, hogy nem tudtam még, mik az elvárások, egyébként sem futottam épp legjobb köreimet, de a tanulással járó evések miatt nem volt legalább lelkiismeret furdalásom. Emlékszem annyiszor mentünk át Bazsival az Aldiba azon a télen, hogy szerintem már vártak ránk az eladók, és tudták, hogyha reggel én megyek, akkor még aznap várható az öcsém is. Szóval lényeg a lényeg, tavaly nem híztam ezalatt a csodás időszak alatt egy dekát sem, idén viszont ezt nem tudom elmondani...Biztos kell az agynak a cukor, hogy érjen valamit az, hogy egész nap nyúzom magam, de ez akkor is rettenet... Ilyenkor az ember csak eszik, alszik és tanul.........És újra...

A vizsgák viszont mind egész jól sikeredtek, szóval megérte. Mindenki azzal nyugtat, hogy az a plusz 2-3 kg, majd gyorsan lemegy, meg jön a tavasz, és az mindent megold. Idén annyi dolgot várunk már a jó időtől, hogy biztosan nem lennék a helyébe. Ennyi mindent orvosolni, nem lehet túl egyszerű.
Viszont most már tényleg jön elvileg:) Várjuk sok szeretettel!:)

Wonderful Christmas time....

Sütiszag, mézeskalács házacska és a díszekkel harmonizáló színű szaloncukor...
A karácsonyt mindenképp imádom, lehet, hogy az öcsémtől örököltem :D Ez most a sajátom volt, vagyis a sajátunk...Olyannak csináltuk, amilyennek szerettük volna...Már alig vártam az adventi időszakot, hogy végre díszíthessem a lakást, és ne érezzem azt, hogy hülyének néznek a szomszédok, amikor a All i want for X-mas is you-t hallgatom...

Az adventi koszorút együtt gyártottuk, vagyis én csináltam, mert olyat akartam, amilyet én akarok:), Andris pedig a segédmanó szerepét töltötte be. Úgy gondolom igen csinos darabra sikeredett, ahhoz képest, hogy sosem a technika óra volt a kedvencem.

Ő lenne az:)

December 24-ig bizony sok idő volt még, de én már jó előre tudtam, hogy mi lesz a menü aznap.
Halászlével úgy gondoltam nem terhelem magam, apát úgyse tudtam volna lepipálni, tehát miután ezt neki is elmondtam nem minden célzatosság nélkül, önként ajánlotta fel, hogy majd főz annyit, hogy vihessünk belőle mi is. Tehát a leves megoldva. Második fogásként őszibarackkal töltött pulykamell volt tervbe szezám bundában, köretként pedig  az évek óta várt hercegnő burgonya. Hmmm, hát így utólag bele gondolva nem volt rossz. A nagy premier mégis a desszert volt, hiszen egy magazinban találtam egy jó kis új receptet: aszalt szilvás, diós rétest, csokoládémázzal a tetején. Na erre voltam a legbüszkébb:) Ezen kívül a családi ünnepségekre aszalt szilvás, baconos, füstölt sajtos rakott csirkemájat készítettünk. Ebből persze senki nem mert nem kérni :P
Nálunk a Jézuska már 23-án megérkezett, a fát is feldíszítettük már aznap és nem bírtuk ki, vagyis a Jézuska nem bírta ki...A levelemet komolyan véve, olyan dolgokat kaptam, amit megírtam Neki...A fánk egyébként kis helyes, tömzsi darab volt, almazöld, arany és barna díszekkel. Azt hiszem, minden klappolt. 
Másnap késő délután először Andrisékhoz mentünk meglepiből, utána pedig anyáékhoz. 25-én és 26-án szintén rohangáltunk ide-oda. 26-án este tudatosult, hogy alig láttam a saját fácskánkat, annyira keveset voltunk otthon... Persze azt akkor még nem tudtam, hogy ezt, január 24-ig bőven lesz időm bepótolni, nézhetem még eleget. Ez már egy másik történet...

Az évnek ezen időszakát továbbra is nagyon szeretem, bár vicces volt a tavaszt várva, karácsonyi zenéket keresgetni.

EZ+AZ

Amióta nem volt huzatos az ablak, azóta néha nem volt meleg víz, csak, hogy mindig csinálhasson valamit az ember, amitől fontosnak érzi magát. Hála Istennek, kis idő után ez a gond is megoldódott, egy gázszerelő valóságos kis csodákra képes. Remélem olvassa és érti, akinek küldtem e sorokat :D

Lett szép falmatricánk a konyhában és az előszobában, lettek polcaink a nappaliban és a wc-ben. A színben passzoló dohányzó asztalka sem hiányozhatott.:) Kipipálva az első vendégeskedések "nálunk", saját pogácsával, kókuszgolyóval, melegszenyóval, meg sütivel...Azért büszke vagyok...Azt hiszem igyekszünk bírni az akadályokat, ha néha nehezen is, de éljük a nehezebb, felnőtt életet. Néha jó lenne megint otthon lakni, de ezt már említettem...Talán nem is egyszer. A szobanövényt köszönjük, remélem azóta is, hogy megéri azt az egy évet legalább, amennyit tippeltem neki, amikor idekerült. (Azóta már azt hiszem, tetves:S) Volt, hogy jó volt főzni minden nap, van, hogy azon is szenvedek, ha egy héten kétszer kell....Sokszor nagyon jó érzés, hogy a paradicsomlevesem paradicsomleves ízű, és jó, ha boldogan eszegetik itthon, amit kotyvasztottam.
Lassan ott tartok a kis történetben, hogy ha film lenne ez a blog, a NAPJAINKBAN feliratot jeleníteném meg a képernyőn. Nincs már sok vissza addig, talán csak egy karácsonyi kis élménybeszámoló, a készülődés, és ami mögötte volt:)

Amit még le kell írnom, mert nagyon kikívánkozik az még ez a 3 dolog:

1. Jajj, de jó, megyek Shakira koncertre májusban!!!:))))
2. Most, hogy süt a nap, szebb az élet is, csak jöjjön már az igazi tavasz és a meleg!
3.Nem szeretem a kétszínű embereket, és nem értem, ha valakinek problémája van valakivel, miért nem azzal beszéli meg, akivel gondja van...

Hát ennyi....

Bumm, szívtál!

Amikor már azt hiszi az ember, hogy kész, végre kipihenheti a költözés fáradalmait, kicsit leülhet a KÉSZbe, akkor megint téved....
Az ablakcserét már előre megbeszéltük természetesen a tulajjal, de arról volt szó, hogy 2-3 héten belül...Hát arra pont nem számítottam, hogy költözés után 4 azaz négy nappal. Mindegy, gondoltam, legalább hamarabb túl leszünk rajta, és utána már semmi sem rontja el a kis rendünket.
Aznap Andris itthon maradt, és felügyelte a pusztítást. Amikor hazajöttem, mindenhol kosz volt. A háztömb előtt, a lépcsőházban, és a lakás se maradt épp tiszta... Annyira égett a pofám, ezt nem tudom máshogy körülírni, hogy Karcsi néni takarít utánunk- (Karcsi néni azért Karcsi, mert K. Károlyné a neve, és amikor bemutatkozott nem mondta, mi a keresztneve.) -szóval megkérdeztem, hogy felsöpörjem-e a háztömb környékét...Hát élt a lehetőséggel a kedves néni, de inkább a lépcsőház takarítást sózta rám...Nálunk még állt a bál otthon, de a lépcsőház már csilli-villi volt. Közben Andrist is kisebb baleset érte, rohantam a patikába gézért, meg fertőtlenítőért...Mondjuk szerinte csak karcolás volt, szerintem meg kicsit nagyobb, mondjuk zúzódás:) A lényeg, hogy bibi...:D
Miután ezt is leápoltam, nekiálltam a lakást takarítani.
Csak egy problémám volt, de az viszonylag nagy. Igaz, hogy tisztaság volt, de az ablak mellett olyan szépen kibontva otthagyták nekünk a falat, hogy azt hittem sírva fakadok...Tégláig lehetett analizálni, simán. Ezután pontosan halloween-ig tartottak az áldatlan állapotok-bár mi azt az időszakot csak táborozásnak hívtuk...A matracok a nappali közepén voltak, a hálóba kupi-itt a szó szoros értelmébe, nem holmi férfi szórakozóhelyként funkcionál a szó...Mindennap takarítás, szekrénycsere, sírás, mert már nagyon untam ezt az egészet.

Aztán egy szép napon eljött halloween éjjele, és a buli előtt fél órával befejeződtek a munkálatok....Sosem felejtem el azt az érzést, hogy végre hónapok óta először, nem hiába mostam fel, mert nem csiszolták le a vakolat felét másnap, amit előző nap felkentek.
Aznap éjjel 7en aludtunk a lakásban, mint a törpék, szerintem jó kis partit csaptunk. Hófehérke rosszul lett, na nem az almától, és nem tartott velünk...

Szemtelenség

Az egész csak azért történt így, mert nyaralások alatt is mindig történt valami, ami miatt emlékezetes maradt az adott szünidő... Azokban az esetekben sem volt elég annyi, hogy jól éreztem magam, és szép barnára sült a pocim... Most sem így történt...
Amikor az első este, hulla fáradtan ágynak estünk az egész napi pakolászás, takarítás és rendezkedés után, azt hittem ezzel véget ért az igencsak hosszú nap. Hmm... Egy dologról feledkeztem el...Ez így túl egyszerű lenne. Csak amiatt, hogy hozzam a formám, aznap éjjel 2 körül arra ébredtem, hogy olyan furcsa érzésem van a jobb szemem körül... Egy darabig forgolódtam, és elgondoltam, hogy biztosan a környezetváltozás, és csak beképzelem az egészet...Aztán mert nem bírtam ki ugye, belenéztem a tükörbe, amit a táskám aljáról kapartam elő, hiszen máshol még nem igen volt a lakásban. Hát úgy nem néztem ki, ahogy a darázscsípés után pár évvel azelőtt, de azért viccesen festettem. Valami kedves szúnyog olyan szépen megkóstolta a szemhéjam, hogy öröm volt nézni...(A másik szememmel, mert a jobbal nem igen láttam semmit.) Ekkor keltettem fel Andrist, az arcom eltakarva, hogy ne lásson már így, rögtön az elején....Szegény azt se tudta, mi történt, hol van. Sok örömmel ment kálciumért, mert a kis házi patikámban, aki egy kicsit is ismer, sejti, hogy minden volt...Kivéve ezt az egyet, valószínű egy héttel előtte vehettem be az utolsót, és még nem sikerült a hiányt pótolnom...

Másnap reggel amikor fürdőszobapolcot mentünk venni, már napszemcsibe egész tűrhető volt a látvány. Mondjuk úgy, hogy már kimentem emberek közé...Azóta van jó kis elektromos szúnyogriasztónk, és átalusszuk az éjszakát :D